Tudjátok, hogy a kutyák és a macskák csak látszólag isznak ugyanúgy?
A videón megnézhetitek szuperlassításban, hogy iszunk mi 🙂
Így iszik a kutya
Karakán klubkiállítás
Találkoztam rajongóimmal a Karakán Klubkiállításon 🙂
Pénteken már éreztem, hogy valami készül, ami nem lehet más, mint egy kiállítás.
Szombaton hajnalban már autóban ültem gazdámmal és handleremmel, mert nem csak a szépségemet kellett bizonyítanom a klubkiállításon, hanem a kora reggeli tenyészszemlén azt is, hogy felnőttem és már nem csak plátói szerelemmel nézegethetem az orosz fekete terrier lányokat, hanem beteljesült kapcsolat is szövődhet köztünk.
Jelentem, Black Recording Angel Dinawi Diaz tenyészthető minősítés bekerült a törzskönyvembe.
Azt gondoltam, a klubkiállítás ugyanolyan lesz, mint bármely másik kiállítás, de kellemesen csalódtam, mert miközben én pihentem a bokszomban, megérkezett két rajongóm, akik mást sem csináltak, mint fényképeztek és videóztak. Úgy éreztem magam, mint egy sztár, akinek minden lépése kamerák kereszttüzében zajlik.


Lilla szépen megfésült, majd bevonultunk a körbe, ahol a bíró (Polina Simic –Szerbia) csupa jókat mondott a testfelépítésemről, a mozgásomról, a szőrömről, valamint kiemelte a professzionális felvezetést is.


A CAC cím már a kezünkben volt, már csak az összevetésre kellett várni, hogy kié lesz a Karakán Klubkiállítás klub győztes címe.

Erős konkurenciát jelentett a győztes osztály győztese, egy 3 éves, igazán szép kan, de Lilla és én is mindent elkövettünk, hogy meggyőzzük a bírót, fiatal korom ellenére enyém legyen a klub győztes serleg, és bár ez nem sikerült, büszke vagyok, hogy két évesen hosszas gondolkodásra késztettem a bírót.


Gratulálok a győztesnek.
Én imádok minden kiállítást, mert mindenki körülöttem ugrál, dicsérnek, fésülgetnek, ráadásul most még rengeteg fotó is készült.
Rajongóim megajándékoztak egy kabala Prizee halacska kulcstartóval, ami ezentúl mindig velem lesz, ha kiállításra megyünk.

Javasoltam gazdámnak, aki annyira izgul a kiállításokon, hogy mindig messziről nézi hogyan szerepelek a bírói körben (most pl. a tribünről figyelt), szorongassa ezt, hátha tényleg szerencsét hoz!

A kiállítások fénypontja, amikor gazdám van a pórázom másik végén. Persze telefonál és én nem gondolhatok másra, mint hogy büszkén elújságolja milyen eredménnyel zárult a kiállítás.

Ennyire szeretjük egymást!

Salgótarjánban jártam
Az elmúlt héten gazdám mindenféle tablók készítésével volt elfoglalva, aminek eredményeként készült is néhány, én meg éltem a rendes hétköznapi életem.


Kutyaiskola, gyakorlás, engedelmességi oktatás és persze játék Daniillal és Lizával, bár vele nem könnyű, mert éjszakai életet él, – amikor én alszom -, napközben meg ő alszik, amikor meg én vagyok ébren. Hát nem könnyű a macskákkal.

Szombaton azért felkaptam a fejem, mert egyszer csak a kozmetikusomnál találtam magam, amiből 2 dolog következhet. Vagy úgy ítélte meg gazdám, hogy rám fér egy kis kényeztetés, 🙂 vagy kutyakiállításra megyünk.

Vasárnap reggel már tudtam, hogy most nem az őrző-védő énemre kíváncsiak, hanem a szép, békés, elegáns tartásommal kell elvarázsolnom a küllembírót.
Salgótarján alig több, mint 100 km, így 1 órás autókázás után meg is érkeztünk.
A körben Papp László (RO) bíró elé vezetett fel handlerem Lilla. Életemben először indultam Győztes osztályban, kicsit izgultam, de enyém lett a CAC, majd az összevetésnél bezsebeltem a BOB címet is.

Gazdám nagyon büszke volt és valljuk be reménykedett egy fajtacsoport győzelemben is, de ott egy szintén fekete, szépséges újfoundlandi nyert, aki később a BIS címet is megkapta.

(kép forrása: Ebtenyésztők Nógrád Megyei Egyesülete)
Itthon, ahogy szoktam berontottam a lakásba és „letámadtam” Daniilt, hogy a magam módján ünnepeljem meg győzelmemet. Liza? Ja, ő aludt! 🙂
Álmomban osztrák CH voltam
Álmomban osztrák CH voltam
Valójában gazdám álmodta, de már a hét közepén megbeszélte velem, hogy a már meglévő championátusaim mellé (SKJCH, HCH, SRCH, HRCH) gyűjtsük be az osztrákot is Grazban.
A kiállítás reggelén ugyanúgy, mint bármely más napon elmentünk sétálni, majd 8 óra körül beültünk gazdámmal, Krisztinával és handleremmel Lillával együtt a jó kis kényelmes, számomra is biztonságos autóba.
Ők ketten beszélgettek, esélyeket latolgattak, de én annyira izgatott vagyok ilyenkor, hogy izgek-mozgok, forgolódok. A szlovéniai rövid pihenő után dél körül érkeztünk meg Grazba, ahol nagyjából 2000 kutya nevezésével már javában tartott a nemzetközi kutyakiállítás.

Még jó, hogy csak a CAC címet álmodtuk meg, mert a győztes osztály kutyája erős ellenfélnek látszott kiforrott férfias kinézetével, az én fiatal, éppen felnőtt korba lépett megjelenésemmel szemben.
A „nyílt osztályban” is felvonultak szép számmal ellenfelek és sosem lehet tudni, hogy a bírónak éppen azon a napon melyik kutya nyeri el a tetszését.

Black Recording Angel Dinawi Diaz és Telekes Lilla
Gazdám bizakodó mosollyal az arcán állt a kör szélén, Lilla pedig ahogy mindig, végtelen profizmussal vezetett fel a bírálatra. Rajtam nem múlhat egy megálmodott osztrák CH, tehát pontosan és szépen álltam, futottam, tűrtem a tapogatást, sőt még azt is, hogy matatnak a számban, hogy tökéletes fogaimat közelről megszemlélhesse a bíró. Mondjuk én kutyafejjel nem értem, hogy ezt miért kell mindig végigcsinálni, amikor ez a bíró nem először lát, ráadásul alig 2 hete éppen nála nyertem CACIB címet, és biztosra vehető, hogy a fogaim, izmaim, testfelépítésem, szögeléseim nem változtak, de ha ez a szabály, hát én elfogadom.
Minden kiállítás kulcsmondata: a bírónak éppen azon a napon melyik kutya nyeri el a tetszését.

Black Recording Angel Dinawi Diaz és Telekes Lilla
Ezen a napon, nyílt osztályban szerinte én a 2. legszebb voltam (Res. CAC), így az összevetés már nem nagyon érdekelt, csak annyiban, hogy kié lesz a CACIB.
Gazdám azt mondta hazafelé, hogy “az vert meg Diaz, aki végül Res. CACIB címet is kapott, tehát bizonyára ő volt a második legszebb kan Grazban az orosz fekete terrierek között.”
Álmomban osztrák CH voltam…

Ti is szerettek játszani?
Persze hogy szerettek, mert bár általában a játékosság elmúlik felnőtt korban, de ez alól kivétel az ember és a kutya. Erről hosszasan tudok mesélni, mert nagybátyám Daniil nem éppen fiatal már, de még mindig rendszeresen kapható játékra.
cserélődnek a szerepek és az üldözöttből üldöző lesz és fordítva.
Hívunk játékra úgy is, hogy bökdösünk, vagy mancsunkkal ütögetjük a másikat legyen az ember, vagy állat.
Nem kell ahhoz feltétlenül jeleskedni (bár persze én jeleskedem) apportírozásban, hogy szeressünk hozni-vinni tárgyakat, játékokat.
Mik a kedvelt kutyajátékok?
Daniil Velikiy Zolotoga Grada az én drága nagybátyám, és Dimitrij Knyaz s Zolotogo Grada, imádott nagyapám mindent elkövetett, hogy megtanuljak játszani, mert ahhoz, hogy egy kutya felnőtt korában is „értsen” a játékhoz,
döntő fontosságú az alomtársakkal való hancúrozás. Én szerencsés voltam, mert ez irányú képzésem folytatódott az alom elhagyása után is.
fiatalokat. Ilyenkor jön a „megnyugtató viselkedés” stratégia. Ez abból áll, hogy az idősebb direkt lerogy a földre a félénk kölyök mellé, és teljesen passzív testtartást vesz fel, sokszor a hátára henteredik. A félénk ebből tudni
fogja, hogy jöhet a játék, ráadásul az önbizalma is megerősödik, aminek aztán később nagy hasznát veszi.
Ti tudjátok mi az?
A Brno CACIB kiállítás után
Még a hét első napjaiban is a hétvégi kiállítás töltötte ki a gondolataimat, mert sokan gratuláltak a Facebook oldalamon is az elért 2 CAC és 2 CACIB címemhez meg a megosztott képhez, amin a szállodai szobában az ágyon heverészek, viszont pénteken kora reggel már ismét a munka mezejére léptem, mert miközben a család 4 lábú tagjai az igazak álmát aludták még, én már engedelmességi foglalkozásra mentem.
Jól is esett egy kis munka, mert ez tök más, mint a kiállítás. Persze itt is előfordul, hogy én úgy gondolom, hogy tökéletesen hajtottam végre a feladatot, de kiképzőmnek nem teljesen ez a véleménye, de itt van lehetőségem javítani, ellentétbe egy kiállítással, ahol ha netalántán a bíró nem engem lát a legszebbnek, akkor hetek telnek el, mire ismét megmutathatom magam. A kiállítás picit szubjektívebb dolog, mint egy engedelmességi vizsga.
Gazdám azt hitte, hogy majd nekem gondot okoz, hogy különbséget tudjak tenni a kiállításon és a kutyaiskolában való viselkedés között. Nem tudom mit hitt, és egyáltalán hogy jutott ilyesmi eszébe, amikor tudhatná, hogy bár önfejű és konok is tudok lenni, de észbeli képességeim különlegesen jók. Amúgy meg teljesen más a készülődés egy kutyasuliba, vagy egy kiállításra indulás között. Arról már nem is beszélve, hogy a kiállításon iszonyat sok kutya van, és egészen jól felismerhetőek a bírói körök. Szóval, ahogy meglátom a kutyaiskolát, farcsóválásba kezdek, és örömmel hajtom végre a feladatokat.
Ja, és persze vasárnap is voltam kutyaiskolába, ahol őrző-védő feladatokat is gyakoroltunk.
Az őrző-védő gyakorlatoknál nem gazdám (Sárvári Krisztina) állt a póráz másik végén, mert ő fotózott és izgult, hogy az ő kedves, szelíd kutyusa rendesen támadjon és fogjon rá a karra. Na ebben nem volt hiba, mint ahogy abban sem, hogy előtte az engedelmességi gyakorlatok között azt a feladatot kaptam (a többiekkel együtt), hogy hordók között sétáljak végig és un. hosszú behívásra rendesen odaszaladjak gazdámhoz, Krisztinához. Ez kiválóan megy már, pedig ez egy nehéz feladat.
A foglakozás végén mindenki büszke és elégedett volt, leginkább persze én.
Kezdek gondolkodni, hogy vajon a következő hétvégén ismét kutyasuli, vagy kiállítás, de mint már mondtam, velem senki sem egyeztet előre, így gőzöm sincs hol kell majd bizonyítanom, de mindegy is, ha kutyaiskola, akkor dolgozom, mint a kis angyal, ha kiállítás, akkor meg szépségem mutogatom. 🙂
DUO CACIB International Dog Show 22.-23. 02. 2014

Brno – DUO CACIB International Dog Show 22. 02. 2014 – CAC, CACIB
Brno – DUO CACIB International Dog Show 23. 02. 2014 – CAC, CACIB
Jó kis hétvége volt 🙂
Gazdámmal, Sárvári Krisztinával egy egész jó szállodában töltöttük az éjszakát. Jó dolgom volt!

FEHOVA Winterdogshow 2014.02.16.
I.CLASSIC OF NEW DEAL yorkshire terrier,
T:Radvánszky Katalin, t.: Záhonyi-Ábel Dorottya
II.RUSSKOE SEREBRO PERESVET wolfspitz
t.: v. Krutova és O. Pakmonov, t.: Elena Milovanova (RU)
III.ANDVOL-YUMORESKA welsh corgi pembroke,
T: M Volkova, t.: L Polikutina (RU)
FEHOVA Winterdogshow 2014.02.15.
Szombaton ők voltak a legszebbek a FEHOVA Winterdogshow Best in Show-n.
Ezen a napon is egy fekete kutya lett a 2. helyezett 🙂
2014.február 15. (Szombat) Best in Show
I.ANDVOL-YUMORESKA welsh corgi pembroke,
T: M Volkova, t.: L Polikutina (RU)
II.KING OF HELLULAND ORIENT EXPRESS újfoundlandi,
T:Sonja és Vlado Krockovci, t.: Oton Fantur (SLO)
III.CLASSIC OF NEW DEAL yorkshire terrier,
T:Radvánszky Katalin, t.: Záhonyi-Ábel Dorottya
FEHOVA Winterdogshow 2014.02.14.

megnéztem volna rendesen.
(forrás: http://www.winterdogshow.hu)








Legutóbbi hozzászólások