Diaz blogja ( Black Russian Terrier)

Nagyvárad Debrecen Nagyvárad kiállítás

Tudtam, hogy a hétvégén (08.23-24.) kiállításra megyünk, mert pénteken jelenésem volt a kozmetikusnál. Először arról volt szó, hogy gazdámmal már reggel útra kelünk, én napközben lazulhatok a Kék Duna Wellness Hotel**** egyik szobájában, de aztán ez megváltozott és nagy örömömre gazdám.2 vitt el a kozmetikushoz, ahová Krisztina jött aztán értem.

Annyira jó kedvem volt, hogy készülhetett néhány vidám fotó, nem csak a megszokott állok, futok, nézek.

       pénteken-10455333_808897289143031_1823484687040010790_n pénteken-10562971_808897239143036_6730029743488763301_n

Ahhoz, hogy 9-re Nagyváradra érjünk előzetes számítások szerint 5-kor kell indulni, de gazdámnak még épp időben eszébe jutott, hogy az az 5 valójában 4, mert a határon túl 1 órával előrébb vannak, így aztán a reggeli (hajnali) sétámat is Gyurival tehettem meg, míg gazdám összekészítette a kiállításhoz szükséges holmikat, na és persze felébredt annyira, hogy volán mögé ülhessen.

Lilla sem volt valami vidám így hajnalok hajnalán és bár velem együtt ő is aludhatott volna az úton, nem tette, így egyedül durmoltam Nagyváradig.

A kiállítás ideális helyszíne és a kellemes idő mindhármunkat jókedvre derítette, Lilla, ahogy szokott felkészített a bírálatra, gazdám pedig vidáman szemlélődött.

expozitie-de-frumusete-canina-81

 

Molnár Zsolt szakszerű és nagyszerű bírálata után hozzáírhattam az eredménylistámhoz újabb CAC, BOB címeket, majd a Best in Show-ban én lettem a BOG2 (fajtacsoport 2. helyezett).

   10617720_920764434605956_1041983891_n   10516894_920226644659735_6672725288117693248_n

Míg a Best in Show-ra vártunk nagyon sokan érdeklődtek, hogy milyen kutya vagyok, mennyi idős, honnan jöttem, stb. Ja és hát a fotók! Büszke lehetett rám handlerem és gazdám is, mert a legjobb „arcomat” mutattam, mosolyogtam, pózoltam.

   expozitie-de-frumueste-canina-109   expozitie-de-frumueste-canina-44

A sok fényképezőgép mellett feltűnt egy kamera is és én biztosra vettem, hogy ebből filmezés lesz. Nem tévedtem, készült felvétel, Lilla profin nyilatkozott, csak egy a bibi, gőzöm sincs hol jelenik majd meg, ha egyáltalán publikálják. Gazdám névjegykártyáinak száma erősen megcsappant az óriási érdeklődés miatt, (amire bevallom nagyon büszke vagyok), így rá kellett jönnie, hogy nekem is kell névjegykártya, így már meg is tette az első lépéseket, hogy legközelebb ne a szállodai névjegykártyáit osztogassa.

Mikor a beszálltunk az autóba azt hittem irány haza, de nem így történt. Kicsit több, mint 70 km megtétele után Debrecenben találtam magam a Hotel Platán egyik kellemes szobájában, majd rövid pihenő után a Debrecen Éjszakai Kutyakiállításon, ami nagyon nagy ötlet, mert még mi kutyák is éreztük azt a különleges hangulatot, ami egy ilyen éjszakai kiállításon tapasztalható.

Debrecen 01-Landi Éva

Korózs András bírálata CAC, CACIB címeket eredményezett nekem, ezzel elértem, hogy nevem előtt 3 betű jelezze Interchampion kutya vagyok, ami a legnagyobb elismerés a kutyás világban.

Ízlelgetem a nevem. Ich. Diaz, vagy egészen hivatalosan Ich. Black Recording Angel Dinawi Diaz.

Az első CACIB címet 2013. július 25-én Splitben nyertem. Sok kiállításon voltunk, rengeteg élményünk van, de az Interchampionátus megszerzése (Debrecen 2014. augusztus 23. CACIB) az egyik legjelentősebb esemény kiállítási pályafutásomban.

Vasárnap reggel frissen, fitten indultunk (nem Budapestre, pedig azt gondoltam) ismét Nagyváradra, ahol Korózs András bírálata nyomán újabb CAC, BOB és BOG2 címeket szereztem.

   10559726_919506528065080_3811728023847181545_n   10629862_919506581398408_2008080823638074501_n

Összesítve a hétvége eredménylistája: 3xCAC, 1xCACIB, 2xBOB, 2xBOG2

Hazaérkezésünk után először egy hatalmas tál vízre vetettem rá magam, pedig napközben is ittam, de az otthoni tál, otthoni víz sokkal jobb, mint bárhol máshol. Daniil fején láttam, hogy enyhén meg van döbbenve, hogy ilyen sokáig távol voltunk, mert azt már megszokta, hogy 1-1 napra eltűnök, de hogy 2 napra az azért nem megszokott dolog.

Legközelebb hová megyünk? Fogalmam sincs, mert gazdám mindent az utolsó pillanatban közöl velem. 🙂

Debrecen CACIB kiállítás 2014.07.19.

Erre a hétvégére a „kaland” a legjobb szó, mert már pénteken csak kapkodtam a fejem, hogy mi is történik.

Meglátva az „autómat” tudtam, hogy indulok valahová, de arra nem számítottam, hogy gazdám munkahelye előtt lesz a végállomás. Kérdően néztem Krisztinára, mire ő elmagyarázta, bárhogy is sakkozott az idővel és az elintézendő dolgokkal, más megoldást nem talált, minthogy a nap egy részét itt töltöm vele, majd hazafelé megállunk a kozmetikusomnál, mert szombaton reggel irány Debrecen a CACIB kiállítás.

autó03

Ebből ami igazán izgatott engem, mit szólnak gazdám kollégái hozzám.

Semmit sem szóltak, bár láthatólag nagyon örültek nekem. 🙂

Ricsi közeledését egy apró kis morgással utasítottam el, viszont boldogan üdvözöltem volna Katát, aki azonban sajnos épp szabadságon volt. Jó ötletnek tűnt, hogy az irodában üssem el az időt valamivel, de valahogy ez nekem nem jött be, így felajánlották az egyik földszinti szobát, ahová viszont nem voltam hajlandó még elindulni sem, mert sokkal jobban izgatott a lépcső, így a tőlem megszokott módon, határozottan elindultam felfelé. Láttam Krisztina arcán, hogy sem kedve, sem ideje harcolni velem, így méltóságteljesen bevonulhattam az emeleti szobába, ahol csendben és nyugodtan várakoztam.

20140718_124608_resized

Késő délután érkeztünk meg a kozmetikushoz, ahol szeretett volna gazdám néhány fotót készíteni. Megszoktam, hogy fotóznak, viszont mindig azt gondolom, hogy pózolnom is kell. Hát nem kellett volna, mert addig izegtem mozogtam, próbálkozva a legelőnyösebben mutatkozni, hogy végül a kozmetikus megkérte Krisztinát, hogy egyelőre adja fel ezt a fotó projectet. Gazdám azonban leleményes, így az ablakon keresztül készített képet rólam, amint éppen szépülök.

20140718_195008_resized

A pénteki kalandokhoz képest a szombat szinte eseménytelen volt, bár az úton a megszokott nőuralom helyett végre a férfiak voltak többségben, mert óriási örömömre gazdám.2 Gyuri is jött velünk a nemzetközi kutyakiállításra.

A kiállítási körben egy számomra ismeretlen bíró, Kateryna Pereguda (Ukrajna) várt, kiről annyit érdemes tudni, hogy neki is van orosz fekete terriere.

Kateryna Pereguda

Korrekt, alapos bírálata után CAC, CACIB, BOB címmel lettem gazdagabb, így nagyon vártam a Best in Show-t.

Diaz CACIB Debrecen  2-1

Addig is gazdáim rövid sétát tettek Debrecen hangulatos utcáin, engem a boksz biztonságába helyezve és Lilla gondjaira bízva.

Diaz Debrecen BIS 2

A B.I.S. jól alakult, a 2. fajtacsoportban (ahová az orosz fekete terrier tartozik) a legjobb 5-ig jutottam.

Diaz Debrecen BIS mozgásban

Mire hazaértünk mindenki alaposan elfáradt, de engem ez sem gátolhatott abban, hogy lerohanjam Daniilt és kutakodjak kicsit a mindig csavargó Liza után.

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!